Mikor visszajöttem a táborozásból, azt kellett észrevennem, hogy már nem ott lakunk, mint mikor elmentem hazulról, két héttel azelőtt. A röhejes, hogy kábé - ha a kapuk közti távot nézem - 15 méterre költöztette anyám a bagázst, mindenestől, egy kertes ikerház egyik felébe. Minek kellett, fogalmam sincs, miért volt jó mindez...
Nővérem itt ismerkedett meg a férjével, aki nagyon szeretett engem, és innentől számolhatom azt hiszem, hogy pótszüleim lettek Ők, ketten. Sokat vittek magukkal mindenfelé, tanultak velem, pátyolgatták a lelkemet (Nővéremférje néha túlzásokba is esett, hehe, állandóan bunyóztunk, persze csak rajtam látszódtak kék foltok, de azért én is bevittem egy-egy medvepuszit sikeresen). Nagyon szeretem Őket, sokminden jót nekik köszönhetek. Talán egy aluljárós csöves lennék mára, ha nem foglalkoznak velem akkor...
Az iskola maradt a régi (azaz a tavalyi). Az a hihetetlen érzés, hogy másodszor is ugyanabba az iskolába mehetek vissza. Még barátaim is voltak így, és a szokásos év eleji "idegen" érzés is elmaradt, nem kezeltek úgy, mint egy ufót. Az osztályfőnököm (ööö Erzsi néni talán?) is kedvelt, pár alkalommal levelet is váltottunk később, mikor már nem itt laktunk.
Eljött a 4. osztály vége, és mi szedtük ismét a sátorfánkat, tovább, tovább...
